2013. július 18., csütörtök

"Megfertőződtem"

Valamelyik nap Vica egyik bejegyzésében írta, hogy milyen jó tálakat vett a Tescoban. Amikor megláttam....hah...csodás!!!! Nekem is kell!!!!!
Szóval ma felkerekedtem (még jó, hogy nem halogattam, mert ma lehet utoljára kapni, ha jól láttam) és elmentem én is szétnézni. Nem igazán szoktam Tescozni, mert a hétvégi nagy bevásárlást a férjem intézi. Egyébként meg nincs értelme oda járni hétköznapokon.
Szóóóóval. Totál be voltam zsongva, hogy lesz e még, vagy nem. De volt, és rengeteg volt még belőle. És élőben sokkal de sokkal szebbek!!!! Legszívesebben mindegyikből vettem volna egy 6-os készletet, de gyanítom így is ki fog vágni a férjem, ha meglátja miket szereztem be már megint :)
Ebből azért lehet sejteni, hogy nem egyet vettem. Sajnos nem tudtam ott hagyni egyiket sem, így velem jött mind a négy szín. Nézegettem, hogy a rózsaszínt ha kiveszem (mivel úgysincs lányom még, és ki tudja lesz e, így nem rendezek rózsaszín hangulati bulit sem, amire kellene rózsaszín tortatál) akkor milyen lenne. De olyan szomorú színösszeállítás lett a rózsaszín nélkül :) Így azt mondtam, nem hagyom ott. 700 ft, és úgyis megbánom később. Így egyben pedig még egy fiús, vagy nyári bulira is jól mutat a kínáló asztalkán. Nem?

Ja és rátaláltam két kis vázára is az eurós boltban 390-ért/db és hát ezek is velem jöttek :) De ezeket most jól eldugom :)

Íme:

És a lehetséges tortatál variáció, by Vica:

Hát nem szuper???
Azon gondolkodtam, hogy hogyan lehetne úgy rögzíteni, hogy szétszedhető maradjon. Úgy könnyebb lenne tárolni, és akár tányér-tálka funkcióként is tudnám használni alkalomadtán.
Talán kétoldalú ragasztószalaggal? hmmm.... megpróbálom, hátha.

De most ez felvillanyozta az egész napomat :) Olyan boldog lettem, hogy sikerült beszerezni :DDDD 
Köszi Vica!!!!!!!

Na megyek dolgozni, mert hátrakötik a sarkamat, ha sokat kések.

2 megjegyzés:

  1. :D Örülök, hogy örülsz.:)
    A legoptimálisabb (és legkevésbé feltűnő) rögzítés a scrapbook-ban használt ragasztópötty lenne talán... Van olyanod? Ha nincs, szívesen postára dobok párat.;)
    Vica

    VálaszTörlés
  2. Ó, szuper, még nem is hallottam eddig erről a ragasztópöttyről. Utánanézek, hogy hol lehet kapni.

    VálaszTörlés