2015. július 16., csütörtök

"Édesanyám" - anyák napi album

Amikor megláttam ezt a feliratos chipi készletet, akkor eldöntöttem, hogy idén anyák napjára készítek anyukámnak egy albumot ajándékba, és ezt a chipi gondolatot bele szeretném tenni. Így következő rendelésnél meg is vettem a csomagot, és jó sokáig tartogattam, mire elérkezett a tavasz, és egyre közeledett az anyák napja. Épp azon morfondíroztam, hogy milyen album is legyen, mikor NCSD meghirdette az "Anyák napi album" online workshopot, melyet Posta Juli tartott.
A papírkészletbe egyből beleszerettem, így nem volt visszaút, jelentkeznem kellett.
Maga az album formailag kicsit át lett alakítva, mégpedig konkrétan az idézetes chipire szabtam, így álló oldalból fekvő lett. Az album belseje sem lett hasonló a Juli által elképzelthez, inkább csak inspirációként használtam az övét, sem mint útmutatásként. Az alapot elkészítettem az instrukciója szerint, a díszítést pedig már saját ízlésem szerint.

Arózsaszín háttérpapírt Distress Ink-kel színeztem, majd gélpasztába rózsaszín csillámport kevertem, és damask stencillel stencileztem. Ugyanez került a hátoldalra is, csak ott fehér csillámpor van benne.
A chipiket füstfóliával vontam be.









A kihúzható tag-ek a gyerekről készült oldalak színével harmonizálnak (lányomnál rózsaszín, fiamnál menta, a közös képeknél pedig barnás), és mindegyiken - a lepkés papírkészlethez igazodva- lepkés stencillel és gessoval stencileztem, majd Distress Inkkel színeztem.

A lányos és a fiús oldalpár elválasztásaként egy a témában közös, de mégis különálló fotókat választottam: Itt is lepkés stencillel tettem a két oldalt harmonizálóvá, viszont itt a gessoba kicsit kevertem a Marabu mistből is, hogy a színe igazodjon a papírhoz.

A címkét domborporral kereteztem.


A lepkés papírból vágtam ki néhány arany pillangót, és a stencilezett lepkékre ragasztottam.

A fiús oldalpárhoz natúr chipiket használtam, úgy éreztem ide az arany csillogása nem illik.

 Itt alkalmaztam a Julitól tanult szalagos trükköt :)


Az utolsó oldalpárra pedig közös képek kerültek a gyermekeimről, aranyba foglalva :D




A tag-okon, a füstfóliázott pillangókon köszön vissza az oldalpár arany színe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése